Aluljáró.
Hajléktalan. Áll a lépcsőnél, fázik, folyik az orra, piszkos az arca, koszos a ruhája és a teste is.
Bendegúz:
- Anya. Milyen a bácsi?
- A bácsi nagyon szegény.
- Milyen szegény, anya?
- Annyira szegény, hogy nincs otthona, nincs ennivalója, nincs szép ruhája, nincs munkája, nincs családja sem.
- Anya, akkor szomorú?
- Nagyon szomorú is. Odamenjünk hozzá köszönni?
- Igen.
Odamentünk. Állt a fiam a szomorú ember előtt, és sajnálta. Nagyon sajnálta.
- Bebe, adjunk neki pénzt jó? Tudjon ő is vacsorázni. Ok?
- Adhatom én?
- Persze!
Nyújtotta a fiam az aprópénzt (amit amúgy a perselyébe szokott tenni, és senkinek oda nem adná), de a szomorú bácsi nem fogadta el.
- Tőled nem kérek pénzt. Tudod mit? Vegyél belőle magadnak csokit. Jó?
- Jó! ...és adok belőle a Barninak is.
...és meghatódtunk.
